savadisla-orizontal-maghiara
Kisfenes

Kisfenes Tordaszentlászló község legnagyobb zömében románok által lakott falva. A Gyalui havasokban eredő Fenes patak völgyében, a hegyek lábánál helyezkedik el, nevét is a patakról kapta. A „fenes“ szót a nyelvészek a fen igéből származtatják; olyan vizet jelent, amelyben fenésre, élezésre alkalmas kő található. Mivel a patakról három települést is elneveztek (Szászfenes, Magyarfenes, Kisfenes), ezért előtagokkal különböztették meg ezeket egymástól. 

Első írásos említése 1440-ből való, amikor Pwsthafenes, majd Kysfenes néven szerepel az iratokban. A román Fenyesel településnév 1750-ben jelenik meg, majd a 19. század végén Feneșel, majd Feneşăl formában használják, 1925-től pedig a mai Finișel nevet veszi fel a település. 
A középkorban Léta vára uradalmához tartozott Tordaszentlászlóval, Hezsdáttal, Magyar- és Románlétával valamint Rákossal együtt. 
Ioan Inochetie Micu-Klein görög-katolikus püspök 1733-ban görög-katolikus vallásúnak írja le a kisfenesi közösséget. Ekkor 48 család, mintegy 200 személy lakik a faluban. 1762-ben azonban a kisfenesiek többsége visszatért az ortodox hitre. Az 1869-es népszámláláson a falunak 751 lakosa volt, valamennyien ortodox vallásúak. 1900-ra 950 lakosa volt, 845 ortodox, 105 görög-katolikus vallású. Ekkor mindössze 32 írástudó lakosa volt falunak. A lakosság nagyobbrészt mezőgazdaságból tartotta fenn magát. 
Kisfenesnek 1977-ben 948 (922 román, 25 roma), 1992-ben 849 (825 román, 22 roma), 2002-ben 828 (778 román, 49 roma), 2011-ben 825 (734 román, 10 magyar, 27 roma), 2021-ben 825 (734 román, 10 magyar, 57 roma) lakosa volt. 
Lakosai közül 2021-ben 705-ön vallották magukat ortodoxnak, 68-an pünkösdistának, 8-an reformátusnak, 6-an Jehova tanújának. 
A település régi fatemploma feltételezhetően 1758-ban épült. Erre utal az ikonosztáz hátsó oldalán megmaradt írás, mely a templom első kifestője, Petru mester nevét is őrzi. A templomban ma látható falfestményeket 1807-ben készítették Dumitru Ispas és Ursu mesterek. A templomot 2016-ban, a mellette álló haranglábat pedig 2017-ben újrazsindelyezték. A falu új ortodox templomát húsz évvel az alapkő letétele után, 2019 májusában szentelték fel. A faluban pünkösdista imaház is működik.
Kisfenesen román tannyelvű óvoda és általános iskola működik. A település rá van csatolva az országos gázhálózatra, mintegy 90 százalékában kiépítették az ivóvíz és a szennyvízhálózatot, utcái mintegy 80 százaléka aszfalttal borított. A falun keresztül Plophavasra vezető utat 2023-ban aszfaltoztatta le Kolozs Megye Tanácsa. 
Kisfenesen 2010 óta működik a Poienița néptánccsoport, mely alapítása óta számos Kolozs megyei rendezvényen lépett fel. 2012-ben alakult meg a faluban a Scara diákszínjátszó csoport, mely több fesztiválon képviselte a községet, és több elismerést is kapott. 
Lakosok száma
0
Első írásos említése
0
Kapcsolat